Maga az út eddig kétszer szakadt meg, ami elkerülhető lett volna, ha a jóval költségesebb téli meneteket is tudtam volna fedezni. Anyagi szponzorokat eleinte ugyan akartam, de hamar lemondtam róla, mert egyik sem ment volna bele abba, hogy nem részletezem, merre megyek, mikor hova érek -- és hogy meddig fog tartani a küldetés. Ennek következtében a hajóm és az idő szabad utat adott, valóban arra mentem, amerre akartam, persze korlátok között. Ami pedig talán a legfontosabb: nyersen le tudtam írni mindig a valóságot, senki sem kötött csomót a nyelvemre.
Mesélni sok mindenről lehet. A nyomvonalam nagyjából Budapest, Boszporusz, Dardanellák, Gökceada, Limnos, majd az Égei-tengeren az Északi-Szpórádok, Kikládok, Korinthosz, a Jón-tenger szigetei, Albánia, majd az Adria északi vizeinek legdélebbi pontja, a Kremik-félsziget. Érdekes lehet mindenki számára a hajó építésének folyamata, a saját építésű navigációs műszereim (logger, AIS receiver, NMEA multiplexer, chartplotterek, vektoros térképek, georeferált rasztertérképek).
A tapasztalatok megszerzése is komoly volt, gyakorlatilag a Duna készített fel a Fekete-tengerre, majd a Fekete-tenger minden másra, ami azután következett. Sok történelmi helyet kerestem fel, próbáltam nyomon követni magyar utazókat is, így találtam rá egy olyan tanulmányra, mely szerint Széchenyi István fiatalabb korában már megkerülte hajóval a Balkánt. Előtte viszont már más magyar ember is...
Naponta vezettem hajónaplót, amely átlagosan négy teleírt lapot jelentett. Ezek arra voltak jók, hogy emlékeztetők legyenek a későbbi átdolgozásra. A folyamatos írás pedig arra ösztönzött, hogy mindez egyszer egy könyv formájában is megjelenjen, melynál már most látom, hogy két kötetes lesz.
A jövő még képlékeny. 2019-ben szeretném úgy befejezni az utamat, hogy mindenki azt mondhassa, innen már nincs tovább, tényleg le kell állnia a hajónak. A dolog érdekessége még mindig az, hogy barátaim túlnyomó többsége még mindig nem tudja, merre fog kanyarogni a nyomvonalam...